Drasztikusan emelik a közlekedési bírságokat Görögországban: jönnek a többezer eurós büntetések
Egy igazán kirívó sebességtullépés 8000 euróba is kerülhet.
Egy igazán kirívó sebességtullépés 8000 euróba is kerülhet.
Több mint 26 milliárd forintot fizethettek be az államkasszába a lefotózott gyorshajtók.
Mindezek mellé 24 bírságpontot is begyűjtött.
Vádat emeltek a banda tagjai ellen.
A statisztikából szépen kirajzolódik az is, melyik ország autósai a legszabálytalanabbak.
Valahol elképesztő az alaposság, amivel ez a felépítmény készült. Másfelől teljesen szabálytalan.
Az olasz Brill Steel Motorsport autójával egyébként is elég nehéz feltűnés nélkül bárhol megjelenni. Még Monacóban is.
Az elmúlt évben hatvanháromszor kaptak közlekedési bírságot állami vezetők, és több autó is összetörve került szervizbe – írja csütörtöki számában a Blikk.
A Jobbik öt pontban összefoglalt követeléssel fordul a kormányhoz az autós társadalom érdekeire hivatkozva.
A napokban kezdett terjedni a hír egy népszerű hazai blogon, miszerint a rendőrök a közúti ellenőrzés során újabban kiemelten figyelik az egészségügyi doboz érvényességét, és szigorúan büntetik az autóst a lejárt érvényességű dobozokért. A jogIQ blog szerint a hír csak városi legenda, amit a szerző jogszabályokkal bizonyít.
Csökken a diákhitel kamata, újra szabad a jelzálogalapú devizahitelezés, megszűnik a passzív táppénz, életbe lép az új számvevőszéki törvény, változik a közúti bírságolás és a médiatörvény is július elsejétől. Utóbbi változása értelmében mától hatósági eljárás indítható a sajtótermékek kiadójával, valamint a lekérhető médiaszolgáltatás szolgáltatójával szemben, a médiaalkotmány, valamint a médiatörvény egyes paragrafusainak megsértése miatt.
Akár félmilliós bírság is járhat egy ilyen rakományért.
Tanulságos eset, egy nem feltétlen közismert KRESZ-rendelkezésről.
Eddig a közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegésekért a bírságot az ország egész területén a Vas megyei rendőrfőkapitány szabta ki, február 1-jétől a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrfőkapitányt is felhatalmazták erre.
Orbán évértékelőjének ellentmondva megint azokat sarcolják, akiknek van pénze autót vezetni: ez pedig jellemzően a magyar középosztály - írja szerdai cikkében a Véleményvezér.
Hatvan napon túl is kiszabható a közúti bírság - mondta ki a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatban, amely a Magyar Közlönyben jelent meg. A bíróságok eddig eltérően értelmezték azt a szabályt, amely szerint a közúti bírságot az elkövetés után hatvan napon belül ki kell szabni.